Annak érdekében, hogy javítsuk a webshopunk felhasználói élményét, sütiket helyeztünk el benne. Köszönjük, hogy elfogadod ezeket.

Garancia elektromos kerékpárra

Természetesen garancia elektromos kerékpárra is jár. Mivel azonban az elektromos bicikli egy összetett eszköz, ezért esetében a jótállás kérdése is picit összetettebb. Bonyolultnak azért egyáltalán nem mondható. Leegyszerűsítve, a nálunk vásárolt bringákra egy év garanciát vállal a gyártó, leszámítva a ebike kopó alkatrészeket, amelyek állagromlása, kopása törvényszerűen bekövetkezik az ebike használata során. Forgalmazóként emellett kötnek minket a magyar jogszabályok, amik a jótállásra és a szavatosságra vonatozóan egyedi szabályokat és eljárásokat írnak elő, amikről részletesen olvashatsz ÁSZF-ünkben. Jogszabályok ide vagy oda, azok nélkül is fontos a bringás összetartás, úgyhogy számíthatsz ránk! Most első körben pár hasznos infót hoztunk neked. 

Jótállás vagy garancia elektromos kerékpárra?

Ahogy jobban tetszik, hiszen a két szó ugyanazt jelenti. A köznyelv gyakrabban használja a garancia kifejezést, talán mert hivatalosabban hangzik, noha a jogi szövegekben ez többnyire jótállásként jelenik meg. Tartós fogyasztási cikkekre, és ilyen az e-bringa is, kormányrendeletben előírt kötelező jótállás vonatkozik. Tehát van jótállás, illetve garancia elektromos kerékpárra is, ráadásul elég jól érvényesíthető.

Az ebike alkatrészei két nagy kategóriába oszthatók. Az egyik a kopó alkatrészek csoportja, a másik a tartós alkatrészek kategóriája. Előbbiek azok a szerkezetei elemek, mozgó alkatrészek, amelyek a használat során óhatatlanul kopnak, amortizálódnak és idővel elhasználódnak. Közéjük tartoznak a gumik, a fékpofák, a kerékpárlánc és a fogaskerekek. Ezek kopására nyilván nem vonatkozik a garancia elektromos kerékpár esetén sem, ahogy normál bringa, motorkerékpárt vagy más eszköz kopó alkatrészeinek vonatkozásában sem. A dolgokat használjuk, azok pedig elhasználódnak, kopnak, ez normális. 

A garancia elektromos kerékpárra a második kategóriában, a tartós elemek csoportjában érvényesíthető, és ezek alkotják az ebike alkatrészeinek zömét. Ilyen a váz, a villa, a kormány, a váltó és az elektromos alkatrészek is. Ezekre a gyártó 1 év garanciát vállal, amennyiben bebizonyosodik, hogy hibásan kerültek beépítésre, vagy hogy rendeltetésszerű használat mellett romlottak el. A garancialevél tételesen is tartalmazza ezeket a lehetséges problémákat, nézzünk néhány konkrét példát!

Érvényesíthető a garancia elektromos kerékpárra az elektromos alkatrészek meghibásodása esetén, például, ha az akkumulátor nem tölt, vagy ha a kerékpár hatótávolsága a névleges érték 20 százaléka alá csökken. Akkor is érvényesíthető a jótállás, ha a töltő nem tölt, ha a motor nem működik, vagy ha leég, ha a kontroller vagy a kijelző csupán hibakódot jelez. A fém alkatrészek, így a váz, a kormány, az ülés deformációja, vagy forrasztási hibából eredő törése esetén szintén él a jótállás. Akkor is érvényesíthető a garancia elektromos kerékpárra, ha a gázkar nem működik, vagy nehezen fordítható, ha a fékkar nem működik vagy a fék nem fog, ha a féktárcsa deformálódott vagy törött. A váltók rendellenes működése, beragadása szintén garanciálisan javítható. Természetesen a felsorolt esetekben akkor érvényesíthető a garancia, ha a hibajelenség a kerékpár rendeltetésszerű használata közben jelentkezett. Amennyiben a bringádat "véletlenül" elsüllyesztetted egy tó fenekére, idegen fémtárgyat dugtál a töltő csatlakozójába (ami eszedbe se jusson!), vagy szimplán házi barkácsolással próbáltad valamelyik részét átalakítani a bringának, akkor a garancia érvényét veszíti.

Hogyan érvényesíthető a garancia elektromos kerékpárra?

Ha megőrizted a vásárláskor kapott számlát és az elektromos jótállási jegyet, akkor ezzel bizonyíthatod, hogy tőlünk vetted az e-bringádat. Ha rendeltetésszerű használat mellett problémáid adódnak vele, ha elromlik, eltörik, akad, makrancoskodik, akkor a legjobb, ha fényképet, esetleg videót küldesz a hibáról, ezzel egyszerűsítheted és gyorsíthatod az ügymenetet. Amennyiben a probléma garanciálisan javítható, úgy a hibát díjmentesen javítjuk, a használhatatlanná vált alkatrészt pedig díjmentesen kicseréljük. Fordulj hozzánk bátran kérdéssel, kéréssel, panasszal, még akár ebike vásárlás előtt is, hiszen mi is lelkes használók vagyunk, úgyhogy egy csónakban evezünk. Vagy egy járgányon tekerünk?