Annak érdekében, hogy javítsuk a webshopunk felhasználói élményét, sütiket helyeztünk el benne. Köszönjük, hogy elfogadod ezeket.

#elektromosanjobb

Elektromosan jobb. Ezt a szlogent kapta a Bixie elektromos kerékpár magazinja, amelyben az új elektromos biciklis trendektől kezdve az ebike-ok jogi és közlekedési szabályozásán át egészen a Samebike modelljeihez kapcsolódó mindennapi használati trükkökig mindenről írunk neked. Ha szeretnéd cikkeinket elektronikus levelek formájában olvasni, akkor iratkozz fel rendszeresen megjelenő hírlevelünkre itt a láblécben, hiszen már te is tudod, #elektromosanjobb.
Ebike - az elektromos járművek királya
2023. 11. 22. 13:57:21
Ebike - az elektromos járművek királya
Az elektromos járművek alapvető szerepet játszanak bolygónk klímájának megóvásában és a természetvédelmi törekvésekben. Noha árnyoldalai is lehetnek a rohamosan fejlődő technológiának, az vitán felül áll, hogy az elektromos járművek környezetvédelmi szempontból sokkal jobb megoldást jelentenek, mint a kőolajszármazékokat égető, robbanómotoros járgányok. Az elektromos kerékpár pedig ebben a mezőnyben is kiemelkedően teljesít és ezt mára egyre több konkrét adat, statisztika és tanulmány támasztja alá.
Kínai elektromos kerékpár – Csúcsminőség a tömegcikkek országából
2023. 10. 02. 17:57:38
Kínai elektromos kerékpár – Csúcsminőség a tömegcikkek országából
Lehet egy kínai elektromos kerékpár tökéletes minőségű, kiváló termék? Egyértelműen igen, ezt pedig nem csak a világszinten mérhető adatok, hanem vásárlóink visszajelzései és a Bixie csapatának saját tapasztalatai is igazolják. A Samebike bizonyított, gyártója a Sameway a minőségi megoldásoknak köszönheti a világhódító sikerét, amiről egy csomó érdekességet írtunk a gyártót bemutató oldalunkon.  Most viszont alapvetően a kínai elektromos kerékpárok minőségét vesszük célkeresztbe, hiszen sok kérdés merülhet fel bennetek. Évtizedekkel ezelőtt a kínai egyet jelentett az olcsó, ócska, bóvli holmival, ami persze nem véletlenül volt sikeres is egyben. A sztereotípia ma is él, a helyzet azonban hatalmasat változott.
Elektromos bicikli részletre plusz díjak és hercehurca nélkül – azonnal!
2023. 09. 12. 15:40:57
Elektromos bicikli részletre plusz díjak és hercehurca nélkül – azonnal!
Mostantól elérhető az elektromos bicikli részletre történő vásárlása a Bixienél is, mégpedig plusz díjak és adminisztrációs költségek nélkül. Mint azt már többször leírtuk és elmondtuk, szívügyünk az ebike kultúrájának terjesztése itthon is, ezért igazán örültünk, amikor elérhetővé vált a BNPL fizetési lehetőség webshopunkban.
BNPL részletfizetés a Bixie-nél! - Díjmentes és azonnali lehetőség
2023. 09. 07. 22:30:58
BNPL részletfizetés a Bixie-nél! - Díjmentes és azonnali lehetőség
BNPL (Buy Now Pay Later), azaz „Vásárolj Most, Fizess Később” digitális részletfizetési lehetőség a Bixie-nél! Nincs banki hercehurca, nincs kamat és egyéb plusz költség, nincs várakozás, nincs papírmunka. Úgy vásárolhatsz elektromos kerékpárt részletre, hogy annak minden előnyét élvezheted, bármiféle hátrány nélkül. Sőt, a BNPL-tranzakció környezetkímélő is, hiszen nem jár semmiféle fölösleges papírmunkával. Mi az a BNPL, hogyan működik, mennyire biztonságos és milyen előnyöket kínál itt, az elektromos kerékpároknál? Ismerd meg a világ egyik legkorszerűbb és legkedveltebb fizetési konstrukcióját és ha megtetszett, vegyél egy ebike-ot most, és fizesd ki később!
Pedálszenzor vagy nyomatékszenzor II. – Nyomatékszenzor a sportos és pontos rásegítésért
2023. 08. 21. 16:53:36
Pedálszenzor vagy nyomatékszenzor II. – Nyomatékszenzor a sportos és pontos rásegítésért
Ahhoz, hogy ebike vásárlás előtt eldöntsd, hogy pedálszenzor vagy nyomatékszenzor lesz-e a jobb választás, érdemes mindkettőt jól megismerned. Ehhez írtunk már egy cikket a pedálszenzorról, most pedig ismertetjük a nyomatékszenzor sajátosságait, előnyeit, hátrányait. A kétrészes blog első felében már tisztáztuk, hogy mik is ezek a szenzorok. Röviden azok a berendezések, amik a motor rásegítést be- és kikapcsolják. Két alaptípust különböztetünk meg, egy ebike-on pedálszenzor vagy nyomatékszenzor lehet. Míg a pedálszenzor főleg kényelmet kínál és akkor is hajt, amikor Te szinte semmit sem teszel a haladásért, a nyomatékszenzor egy sokkal visszafogottabb segítő, ami a befektetett munkádat azonnal jutalmazza. Bontsuk ezt ki jobban!
Pedálszenzor vagy nyomatékszenzor I. – A pedálszenzor egyszerűen nagyszerű
2023. 08. 08. 12:57:05
Pedálszenzor vagy nyomatékszenzor I. – A pedálszenzor egyszerűen nagyszerű
Pedálszenzor vagy nyomatékszenzor? Agymotoros vagy farmotoros? Masszív, méretes bringa vagy összecsukható, kompakt bicaj? Elektromos kerékpár vásárláskor fontos, hogy minden részletre kiterjedően meghatározzuk, milyen ebike fog minket a legjobban kiszolgálni. Még a színe sem lényegtelen, hiszen remélhetőleg hosszú évekig, akár évtizedekig lesz kísérőd az utakon. Itt az ideje, hogy az ebike szenzorokat is alaposan megvizsgáljuk.
Mostantól egyik ebike összeszerelése sem okozhat gondot!
2023. 07. 21. 17:47:03
Mostantól egyik ebike összeszerelése sem okozhat gondot!
Téged is elbizonytalanít egy ebike összeszerelése? Jó hírünk van: Már készre szerelt állapotban is kérheted tőlünk a kiválasztott elektromos kerékpárt. Sokan szeretnének e-bringát, azonban érthető módon vannak, akiknek semmi kedvük nincs a készre szereléshez. A Bixie indulásától kezdve a legtöbb kérdés, illetve kérés az összeszereléssel kapcsolatban érkezett hozzánk, ezért mostantól, ha szeretnétek, levesszük a vállatokról ezt a terhet.
 
Az elektromos kerékpár vízállósága – Mire elég az IP54 védelem?
2023. 06. 08. 11:00:00
Az elektromos kerékpár vízállósága – Mire elég az IP54 védelem?
Elég, ha az elektromos kerékpár vízállósága IP54 besorolású? Amikor elered az eső, ki kell kapcsolnom az elektronikát? Lesz baja a motornak pocsolyába gázolás után? A magasnyomású mosó alkalmas ebike tisztítására? Ha porban, sárban, záporban, párás hőségben is szívesen pattansz elektromos kerékpárra, ha a köd sem állíthat meg, és a tél közeledtével is csak akkor mondasz le a tekerés örömeiről, amikor már lefagysz a bringáról, fontos a jól védett elektronika. A fenti kérdések helyénvalóak és jól teszed, ha informálódsz, mielőtt ebike-ot vásárolsz, hiszen nem mindegy mennyire és meddig lesz kiváló jármű számodra. Sőt, garanciális szempontból is fontos ismerni a lehetőségeket és a korlátokat.
Mekkora biciklit vegyek? – Fókuszban a méretek
2023. 05. 02. 22:03:56
Mekkora biciklit vegyek? – Fókuszban a méretek
Mekkora biciklit vegyek? Milyen méretű, milyen kerekű kell nekem ahhoz, hogy kényelmesen és
biztonságosan tekerhessek ott, ahol szeretnék? Tuti ilyen kérdések kavarognak a fejedben, és mi ezeket most meg is válaszoljuk sorban.
Milyen biciklit vegyek? - Fókuszban a funkció
2023. 05. 01. 21:53:43
Milyen biciklit vegyek? - Fókuszban a funkció
Örömmel látjuk, hogy a kerékpározás új fénykorát éli és egyre többen nyergelnek át két kerékre. Azonban a megfelelő darab kiválasztása kemény dió és sokan megakadnak annál a kérdésnél, hogy mégis milyen biciklit vegyek?